Eurovíziós Dalfesztivál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü


 

További oldalam

Ismerd meg Antarktisz világát, és történelmét! {CHROME}

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812746_81.png

 
Források

wikipedia.hu

 
Országok a Dalfesztiválon
Országok a Dalfesztiválon : Évről évre

Évről évre


 

Ausztria már az első, 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de végül nem vettek részt, hanem egy évvel később, 1957-ben debütáltak. Első részvételükön az utolsó helyen végeztek, ezt a későbbi években még hat másik követte.
Az ország egyetlen győzelmét 1966-ban Udo Jürgens érte el, sorozatban harmadik szereplésekor. A győzelemnek köszönhetően 1967-ben Bécsben rendezték a versenyt. Később már nem tudtak ötödiknél jobb helyet elérni.
1969-ben Ausztria nem vett részt a Spanyolországban rendezett versenyen Francisco Franco elleni tüntetésként. A következő versenyt a skandináv országokkal, illetve Portugáliával közösen bojkottálták, az előző évi négyes holtverseny miatt. 1972 után ismét visszaléptek, és csak 1976-ban tértek vissza. Ezután folyamatosan versenyeztek, de csak ritkán sikerült az első tízben végezniük.
Az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer alatt 1998-ban és 2001-ben nem vehettek részt az előző évek rossz eredményei miatt. 2003-ban Alf Poier komikus előadásával a hatodik helyen végeztek, és a jó eredménynek köszönhetően a következő évben automatikusan döntősök voltak. A 2004-ben bevezetett elődöntőben kétszer, 2005-ben és 2007-ben vettek részt, mindkétszer sikertelenül, ezután az ORF visszalépett a versenytől. A visszalépés okaként Edgar Böhm, az ORF szórakoztató főszerkesztőségének vezetője a szavazás igazságtalanságát nevezte meg.[1] A 2010-es versenyen elért német győzelem után a visszatérés mellett döntöttek,[2] ekkor első alkalommal tudtak továbbjutni az elődöntőből. 2012-ben ismét kiestek az elődöntőben.

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123