Eurovíziós Dalfesztivál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü


 

További oldalam

Ismerd meg Antarktisz világát, és történelmét! {CHROME}

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812746_81.png

 
Források

wikipedia.hu

 
A Dalfesztivál résztvevői
A Dalfesztivál résztvevői : 3JS

3JS


 

A 3Js egy holland együttes, akik Hollandiát fogják képviselni a 2011-es Eurovíziós Dalversenyen Németországban. A holland együttest Jan Dulles, Jaap Kwakman és Jaap de Witte alkotja – a 3Js elnevezés keresztnevük kezdőbetűiből alakult ki.
A TROS köztelevízió munkatársai 2010. július 17-én döntötték el, hogy ők képviselhetik Hollandiát. A 2011. január 30-án rendezett nemzeti döntőben a Je vecht nooit alleen című dalt választotta a közönség és a zsűri 50-50%-os eloszlásban. “Watermensen” című albumukkal hatalmas népszerűségre tettek szert hazájukban, továbbá a ranglistákon mindhárom eddig megjelent lemezük bekerült a TOP 10-be, egyik CD-jük még be is aranyozódott.
Érdekesség, hogy az együttest már 2009-ben és 2010-ben is felkérték az ország képviseletére, ám mindkét alkalommal nemet mondtak. Idén azért fogadták el az ajánlatot, mert látták, milyen szépen szerepeltek és mennyire elől végeztek a versenyben a nyugat-európai előadók, és örülnek, hogy a zsűrit is jobban bevonják a pontozásba.
3Js at MegaPiratenFestijn in Marum 10-10-08.JPG
 

 

NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU