Eurovíziós Dalfesztivál
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü


 

További oldalam

Ismerd meg Antarktisz világát, és történelmét! {CHROME}

//szavannafold.gportal.hu/portal/szavannafold/image/gallery/1309812746_81.png

 
Források

wikipedia.hu

 
Kezdetektől a Dalfesztiválokon
Kezdetektől a Dalfesztiválokon : A szavazás

A szavazás


 

A verseny előtt esélyesnek tartották az Egyesült Királyságot, Észtországot, Franciaországot,Magyarországot és Svédországot.

A szavazás az elődöntőkben és a döntőben is azonos módon történt: mindegyik ország rendelkezett egy ötfős szakmai zsűrivel, és az ő pontjaik, valamint a nézők telefonos szavazatai közösen alakították ki az országonkénti eredményeket. Az elődöntők eredményeit a döntő után hozták nyilvánosságra: mindkét elődöntőben egyetlen pont döntött a továbbjutásról. Az első elődöntőben Málta és Örményország, a második elődöntőben Belgium maradt le egy ponttal a továbbjutást érő tíz hely egyikéről. Az első elődöntőben Lengyelország végzett az utolsó helyen, történetük során először, míg a második elődöntőben Hollandia zárt a tabella legalján: ők 1968 óta először lettek utolsók.

A döntőben a szavazás során összesen hat ország váltotta egymást az élen. A szavazás felénél állt az élre Azerbajdzsán, és onnantól kezdve előnyüket végig őrizve első győzelmüket aratták. A győzelem a korábbi évekkel ellentétben nem volt fölényes: az elődöntők 2004-es bevezetése, ezáltal a résztvevők számának megemelkedése óta a 221 pont a legalacsonyabb amivel nyerni lehetett. Emellett a győztes dal mindössze három országtól gyűjtötte be a maximális tizenkét pontot. Második helyen a tizenhárom év után visszatérő Olaszország végzett. Korábban egyszer, 1974-ben végeztek a második helyen. A harmadik helyen a második elődöntő győztese, Svédország végzett. Az első elődöntőben még Azerbajdzsánt megelőzve élen záró Görögország a döntőben a hetedik helyen zárt, ezzel sorozatban nyolcadszor is az első tíz között tudtak végezni. A döntőben az utolsó helyen Svájc végzett, akik az első elődöntőből tizedik helyen jutottak tovább.[10]

A házigazda Németország a tizedik helyen végzett, így Lena Meyer-Landrutnak nem sikerült megvédenie a címét. Sorozatban másodszor fordult elő, hogy a hazai közönség egyszer sem örülhetett a maximális 12 pontnak. A német dalon kívül a döntőben mindössze négy olyan dal volt, amely nem kapott legalább egyszer tizenkét pontot. Magyarország pontjait Novodomszky Éva hirdette ki, a tizenkét pontot Izland dala kapta. Magyarország a finn szavazóktól szerzett tizenkét pontot.

 

Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor – kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény – minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA