A verseny
1991 után másodszor fordult elő, hogy két korábbi versenyző volt a műsorvezető. Marie N az előző évben diadalmaskodott, Renārs Kaupers pedig 2000-ben az ország első indulójaként a harmadik helyen végzett. A verseny mottója Varázslatos Randevú volt.
Nagy esélyesnek tartották a verseny előtt az orosz t.A.T.u. lányduót, akik ekkor már Európa-szerte ismeretségre tettek szert. Több problémát is okoztak a szervezőknek, mikor nem tartották magukat a próbák és sajtótájékoztatók szoros menetrendjéhez. A verseny során a lett közönség ki is fütyülte őket; ez 1984 óta először fordult elő.[1]
Érdekes színfoltja volt a mezőnynek a belga dal, melyet kitalált nyelven adtak elő. Az osztrák előadó Alf Poier pedig komikus előadásával osztotta meg a közönség véleményét.[1]
A verseny történetében először fordult elő, hogy a pontozótábla a szavazatok beolvasása közben automatikusan rendeződött. A pontok száma szerint volt látható az országok sorrendje, az adott pillanatban legtöbb pontot szerzett ország az első, míg a legkevesebbet szerző az utolsó helyen állt. 2002-ig a pontozótábla a szavazatok beolvasása közben változatlan maradt, csak a legvégén rendezték növekvő sorrendbe azt. A ponttábla 2003-tól minden Eurovízión automatikusan rendeződik.
|