A szavazási rendszer megegyezett az 1975-ös versenyen bevezetettel. Minden ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1-8, 10 és 12 pontot kaptak. A szóvivők a fellépési sorrendnek megfelelően hirdették ki a pontokat.

A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Írország volt az első szavazó, míg Franciaország az utolsó. A szavazás során öt ország váltotta egymást az élen: az első zsűri után Finnország állt az élen, míg Monaco pontjai után Izrael, Olaszország és Franciaország osztozott az első helyen. Ezt követően a házigazda Egyesült Királyság állt az élen. A görög zsűri pontjai után holtverseny alakult ki a brit és a francia dal között, ezután utóbbi vette át a vezetést és innentől kezdve már végig meg tudta őrizni előnyét. A győztes dal három zsűritől – német, svájci, finn – gyűjtötte be a maximális tizenkettő pontot, éppen feleannyitól, mint a zsűriket jobban megosztó brit dal. A legkevesebb, három pontot, a norvég zsűri adta a győztesnek.

Franciaország akkor rekordnak számító, ötödik alkalommal győzött, azóta viszont egyszer sem. Később Luxemburg és az Egyesült Királyság beállította ezt a rekordot, Írországpedig meg is döntötte.^[1]

A francia dal mindegyik zsűritől kapott pontot. Franciaországnak sorozatban másodszor sikerült ez. Az Egyesült Királyság tizedik alkalommal zárta a versenyt a második helyen, és zsinórban a tizenegyedik alkalommal végeztek az első négy hely egyikén.