Ebben az évben új szavazási rendszert dolgoztak ki, amely azóta is érvényben van. Mindegyik ország a kedvenc 10 dalára szavazott, melyek 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 10 és 12 pontot kaptak. Viszont a szóvivők a fellépési sorrendben osztották ki a pontokat.^[1] Ennek hibájára hamar rájöttek, mivel a szavazás unalmassá vált, mikor - a verseny történetében először - a fellépési sorrendben első dal győzött, majd 1976-ban ez megismétlődött. Az 1980-as Eurovíziós Dalfesztiváltól fogva a szóvivők már növekvő sorrendben osztották ki a pontokat, és így alakult ki a ma is használt szavazási rendszer.

A szavazás a fellépési sorrendnek megfelelően zajlott: Hollandia volt az első szavazó, míg Olaszország az utolsó. A szavazás során három dal váltotta egymást az élen. Az első három zsűri pontjai után a verseny történetének első "12 pontját" begyűjtő Luxemburg volt az első helyen, majd az Egyesült Királyság vette át a vezetést. A holland dal a brit zsűritől kapott tizenkét pontnak köszönhetően állt az élre először. A briteknek ezután egyszer még sikerült visszavenniük a vezetést, míg az izraeli zsűri pontjai után holtversenyben álltak az élen. Ezt követően azonban a hollandok már végig meg tudták őrizni előnyüket. A győztes dal hat zsűritől – norvég, brit, máltai, izraeli, spanyol, svéd – gyűjtőtte be a maxmális tizenkettő pontot. A legkevesebb, egy pontot, az olasz zsűri adta.

Hollandia negyedszer – és eddig utoljára – diadalmaskodott. A Teach-In nevű együttes Ding-A-Dong című dala ma már popzenei örökzöldnek számít. Ez volt az első dal az 1959-es, szintén holland győztes óta, amely mindegyik zsűritől kapott pontot. (Nem számítva természetesen az 1971-1973 közötti dalokat, amikor a szavazási rendszer miatt mindegyik zsűri mindegyik dalnak adott pontot.)

Az Egyesült Királyság kilencedik alkalommal végzett a második helyen.