Az egy évvel korábbi versenyt bojkottáló országok visszatérésének legfőbb oka volt, hogy radikálisan megváltoztatták a szavazás lebonyolítását. Mindkét ország a helyszínre küldött két zsűritagot. Az egyik zsűritagnak 25 évnél fiatalabbnak, a másiknak 25 évnél idősebbnek kellett lennie. A műsorvezető háromszor kettes csoportokban szólította a zsűritagokat, akik 1 és 5 között pontozták az összes dalt. (Kivéve természetesen a sajátjukat.) Tehát a két zsűritag együtt minimum 2 és maximum 10 pontot adott a többi ország dalára. Így mindegyik dal összesen minimum 34 és maximum 170 pontot kaphatott.

Nagy hátránya volt ennek a pontozási rendszernek, hogy a zsűrik nem ugyanannyi pontot adtak a többi országnak, vagyis lehetővé tette a taktikai szavazást. Például a luxemburgi zsűri a tizenhétből tizenhárom dalnak a minimális 2 pontot adta, összesen 43 pontot, szemben a francia zsűri által kiosztott 107 ponttal.^[1]

A szavazás háromszor kettes csoportokban zajlott. Az országokat a fellépési sorrendnek megfelelően hat darab csoportra osztották, majd az egyes csoportok zsűritagjai a műsorvezető szavára felmutatták, hogy hány pontot adtak az egyes daloknak. A szavazás során három ország váltotta egymást az élen: az első csoportot az osztrák, a máltai, és a monacói zsűritagok alkották, akik Spanyolországot helyezték az élre. A második és a harmadik csoport után Olaszország vezetett, ezt követően pedig Monacó állt az élre, és ezután végig sikerült is megőrizniük az előnyüket. A győztes dal hat zsűritől – svájci, német, belga, svéd, jugoszláv, norvég – gyűjtötte be a maximális tíz pontot, míg a spanyol zsűritől a minimális két pontot kapta. Érdekesség, hogy következőévben is a spanyol zsűri volt az egyetlen, mely minimális pontot adott a győztesnek.

Monaco első és eddig egyetlen győzelmét aratta. Bár az énekesnő, a dalszerző, és még a karmester is francia volt. Az énekesnő, Séverine saját állítása szerint soha nem jártMonacóban, bár a 2006-os Eurovíziós Dalfesztiválon a monacói delegáció tagjaként volt jelen.