A szavazás
Mindegyik résztvevő ország tíz zsűritaggal rendelkezett. A zsűritagok 1 pontot adtak az általuk legjobbnak vélt dalnak. Az előző évvel ellentétben a zsűritagok nem szavazhattak a saját országuk dalára.[1] Ez volt az első alkalom, hogy nyílt volt a szavazás: a műsorvezetőnő és segítője telefonon keresztül vette fel a kapcsolatot a szóvivőkkel, a fellépési sorrenddel ellentétes sorrendben, vagyis Svájc volt az első szavazó, és Belgium az utolsó. Hollandia már az első szavazó zsűri után az élre állt, és az előnyét végig megőrizve, mindegyik országtól legalább egy pontot begyűjtve, fölényes győzelmet aratott.
Ez volt az első alkalom, hogy Hollandia nyert, illetve hogy nem a házigazda ország énekese diadalmaskodott.
|